Detunáta
(Detunáta), nevezetes bazalthegy az Aranyos-melléki hegységben, Alsó-Fehér vármegyében, Abrudbányától
K-re 10 km.-nyire; a kárpáti homokkő képezte hegyek gyepes, sima felszinéből itt Bucsum-Sásza felett két
bazaltszirt, a Kopasz D. (D. goale, 1181 m.) és a Viritó D. (D. flocosa, 1168 m.) mered föl; a gerincből
kiemelkedő sziklataraj óriás rostok vagy összehajlított fahasábok módjára szabályosan egymás mellé
sorakozó s ivelten hajló bazaltoszlopokból áll, melyek keresztmetszetben legyezőszerü hajlást mutatnak. A
bazalt itt egy ÉÉK-DDNy-i irányu hasadék mentén tört elő s az oszlopok a kitörés folytán keletkeztek. A D. a
környék kedvelt kiránduló helye; alatta az Erdélyrészi Kárpátegyesület részére a kincstári adóhivatal
menedékházat építtetett, melyet Csató János alispán kezdeményezője nevéről «Csató menedékház»-nak
keresztelt el. A D. csucsán szédítő magasságban ugyancsak ez az egyesület messzelátót is emeltetett. A
közelben az a hely, hol a magyar király itt létekor megpihent, emlékszoborral van megjelölve. Az ujabb időben
a bazalt-oszlopok, a villám gyakori lecsapásai következtében széttöredeztek és e világhirü természeti
ritkaságot villámhárítókkal kell megvédelmezni.
Bucsum kisközség Alsó-Fehérmegye verespataki j.-ban, 1000 házzal és 1532 oláh lak. B. tkp. 6 szétszórt
faluból (B., B.-Cserbu, B.-Izbita, B.-Pojén B.-Sásza és B.-Muntyán,) áll, melyek lakói tulnyomóan
aranybányászattal foglalkoznak (l. Abrudbánya és Verespatak); legjelentékenyebb a Péter-Pál és Mihály
bányamű, mely 250 kg. aranyat és ezüstöt termelt s 450 munkást alkalmazott; a többi 9 bányában mintegy
200 munkás dolgozik, de a termelés csekély. B. a Detunáta (l. o.) megtekintésére alkalmas kiinduló pont.
Hajdan Tőkefalva volt a neve, s lakói állítólag ide telepített szepesiek volta. /Pallas lexikon/
Legenda:
Rég volt, nagyon rég, amikor Erdély szép tájain az óriások a tündérekkel küzdöttek a hatalomért. Azt mesélik,
hogy azon a csodálatos vidéken, ahol ma a Bucimani és a Detunáta van, nagy csapat óriás táborozott, és
uralmuk alá vonták a kihalt hegyvidéket és az erdőket. Vezérük a tündérek legveszekedettebb ellensége volt;
jaj volt annak a tündérnek, aki a kezei közé került, hiszen az többé nem látta meg felkelni a napot, mert a
rettenetes fejedelem halált esküdött minden tündér ellen.
A nagyerejű óriásnak volt egy fia, szép és magas, mint a hegyi fenyő, no meg hét országban ismert vitéz.
Egyetlen kedvtelése a kemény küzdelem volt, amikor pedig a harcok elcsendesedtek, vadászni ment az
erdőbe, hogy megvívjon a medvékkel és a bölényekkel, melyek abban az időben a hegyekben éltek. A velük
való harc során az óriáslegény csillapította vitézi kedvét, bosszúszomját... Egy alkalommal, ösvény nélküli
messzi erdőkben barangolva, az éjszakát is ott töltötte. Nem tudta, merre vegye az utat, és lefeküdt aludni egy
fenyő tövébe. Még csak el sem bóbiskolhatott; amikor észrevett a fák között egy kis fénysugarat, és fülét oly
édes és elbűvölő, dojnát éneklő hang ütötte meg, amilyent addig még nem hallott. Varázslatos női hang volt.
A legény gyorsan talpra ugrott, még egy pillanatig hallgatta az elbájoló éneket, aztán a fenyők közül felvillanó
fény felé irányozta lépteit. És mit láthatott? Egy kis tisztáson, rőzseláng mellett éneklő szűzlány ült, gyönyörű
és csábító, mint kedves álom felhőtlen éjszakán... Egy tündér volt, azok közül, akikre halált esküdött a fiú
apja... Amint a tündér észrevette, el akart szaladni, de a legény megállította, és sokáig, nagyon sokáig
meséltek egymásnak, közben tréfálkozva is.
A rőzseláng szívükben másik lángot gyújtott meg, egy sokkal erősebbet, a szenvedélyes, elemésztő szerelem
tüzét. Attól a perctől kezdve az óriáslegény teljesen megváltozott, nem volt többé olyan, mint azelőtt. Mély
szomorúság árasztotta el, és semmi más vágya nem volt, csakhogy az erdőbe barangoljon, ahol várt rá a
tündér, elbűvölő énekével.
Apja, az öreg óriás gyanút fogott emiatt, s egyszer követte fia lépteit, nagy csapat óriás kíséretében. És mit
látott? Fiát egy tündér karjaiban, épp azon a helyen, ahol most a Detunáta magasodik.
Haragos kiáltás hallatszott, és az ártatlan tündér összeroskadt az öreg lándzsájától átszúrtan. A következő
percben azonban az öreg is összerogyott: fia tőre járta át szívét.
A fűszálakat és a mohát vér színezte pirosra, a legény pedig üvöltött a fájdalomtól, mint halálos sebet kapott
állat. Ekkor azonban csoda történt! A fiú hangjára oly félelmetes dörgések és villámlások keletkeztek, hogy a
hegyek és völgyek beleremegtek.
A föld megnyílt, és magába zárta a két szerelmest, míg a mélyből előtörő villámlások és lángnyelvek
kősziklává változtatták a kegyetlen öreget és a többi óriást.
A mai napig így maradt mindegyikük, mert testükből lettek a Detunáta oszlopai. (1)
A detonátai óriások
Havasok közt, Erdély szegletében
Áll a sziklacsarnok Detonáta,
Ezer oszlop egymás mellé rakva
Építője, - most is látszik rajta -
Hogy ezt hajdan palotának szánta.
Ezer oszlop áll fenn merészen
Utjában a viharos felhőnek,
Tízszer annyi hever ott a földön;
Moh és repkény befutotta zölden.
Romjai közt árva fenyők nőnek.
Hajdanában emberemléken túl
E sok oszlop mind fennállva látszott;
Merész ívek, szédületes ormok
Koronáin a nagy oszlopsornak
Alkotának viszhangos tornáczot.
Óriások laktak akkor itten,
Csendes vérű, béketartó lények,
Kik egymásközt nagy békében éltek.
Örömében alkotá az Isten
S utoljára összetörte őket.
Őszszakállu óriás leánya,
A mint egyszer a vidéken jára
Egyik hegyről a másikra lépve,
Egy kis furcsa féreg tűnt szemébe,
Mely előle felfutott egy fára.
Óriás leányka a fenyőszált
Szép fehér két ujja közé fogva
Mint egy hajló rozmarint letőrte.
S futott véle a szellős csarnokba,
A hol apja az óriás ősz, állt:
“Nézd apám, mi furcsa kis bogár ez!
Épen, olyan mint mi; csak parányi.
Apró lába: hogy tud rajta járni?
Kezeivel tán szorítani sem bír?
De szemében milyen tűzsugár rezg!”
“Gyermek, szólt az óriások őse,
Te e törpe féreggel ne játszál:
Ez lesz egykor úr e szép világon,
A mi életünk hogy ha majd alászállt,
Hogyha mind elvesztek az erősek.”
“Törpe népek sűrü ivadéki
Hegyet völgynek akkor elfoglalnak,
Hegytől, völgytől mindig enni kérnek,
Milliónkint születnek és halnak:
Egymás miatt soha el se férnek.”
És betelt az óriás beszéde. -
Törpe fajnak adja át a földet
Az erősebb, gyávának a bátor;-
A dicsőbb faj elpusztul magától,
És utána korcsok örökölnek.
Jaj a jóknak, jaj a nemeseknek!
Jaj azoknak, kik nagyságra büszkék!
A mi délczeg, a mi szép, az elmul; -
Vénül a föld, - nincsen rájuk szükség; -
Csak a silány marad fenn ezentúl ...
http://erdelyibarataink.echt.hu/valasszon
http://www.szekelyfoldiinfo.ro/
http://www.erdelyikarpategyesulet.ro/index.php
(Detunáta), nevezetes bazalthegy az Aranyos-melléki hegységben, Alsó-Fehér vármegyében, Abrudbányától
K-re 10 km.-nyire; a kárpáti homokkő képezte hegyek gyepes, sima felszinéből itt Bucsum-Sásza felett két
bazaltszirt, a Kopasz D. (D. goale, 1181 m.) és a Viritó D. (D. flocosa, 1168 m.) mered föl; a gerincből
kiemelkedő sziklataraj óriás rostok vagy összehajlított fahasábok módjára szabályosan egymás mellé
sorakozó s ivelten hajló bazaltoszlopokból áll, melyek keresztmetszetben legyezőszerü hajlást mutatnak. A
bazalt itt egy ÉÉK-DDNy-i irányu hasadék mentén tört elő s az oszlopok a kitörés folytán keletkeztek. A D. a
környék kedvelt kiránduló helye; alatta az Erdélyrészi Kárpátegyesület részére a kincstári adóhivatal
menedékházat építtetett, melyet Csató János alispán kezdeményezője nevéről «Csató menedékház»-nak
keresztelt el. A D. csucsán szédítő magasságban ugyancsak ez az egyesület messzelátót is emeltetett. A
közelben az a hely, hol a magyar király itt létekor megpihent, emlékszoborral van megjelölve. Az ujabb időben
a bazalt-oszlopok, a villám gyakori lecsapásai következtében széttöredeztek és e világhirü természeti
ritkaságot villámhárítókkal kell megvédelmezni.
Bucsum kisközség Alsó-Fehérmegye verespataki j.-ban, 1000 házzal és 1532 oláh lak. B. tkp. 6 szétszórt
faluból (B., B.-Cserbu, B.-Izbita, B.-Pojén B.-Sásza és B.-Muntyán,) áll, melyek lakói tulnyomóan
aranybányászattal foglalkoznak (l. Abrudbánya és Verespatak); legjelentékenyebb a Péter-Pál és Mihály
bányamű, mely 250 kg. aranyat és ezüstöt termelt s 450 munkást alkalmazott; a többi 9 bányában mintegy
200 munkás dolgozik, de a termelés csekély. B. a Detunáta (l. o.) megtekintésére alkalmas kiinduló pont.
Hajdan Tőkefalva volt a neve, s lakói állítólag ide telepített szepesiek volta. /Pallas lexikon/
Legenda:
Rég volt, nagyon rég, amikor Erdély szép tájain az óriások a tündérekkel küzdöttek a hatalomért. Azt mesélik,
hogy azon a csodálatos vidéken, ahol ma a Bucimani és a Detunáta van, nagy csapat óriás táborozott, és
uralmuk alá vonták a kihalt hegyvidéket és az erdőket. Vezérük a tündérek legveszekedettebb ellensége volt;
jaj volt annak a tündérnek, aki a kezei közé került, hiszen az többé nem látta meg felkelni a napot, mert a
rettenetes fejedelem halált esküdött minden tündér ellen.
A nagyerejű óriásnak volt egy fia, szép és magas, mint a hegyi fenyő, no meg hét országban ismert vitéz.
Egyetlen kedvtelése a kemény küzdelem volt, amikor pedig a harcok elcsendesedtek, vadászni ment az
erdőbe, hogy megvívjon a medvékkel és a bölényekkel, melyek abban az időben a hegyekben éltek. A velük
való harc során az óriáslegény csillapította vitézi kedvét, bosszúszomját... Egy alkalommal, ösvény nélküli
messzi erdőkben barangolva, az éjszakát is ott töltötte. Nem tudta, merre vegye az utat, és lefeküdt aludni egy
fenyő tövébe. Még csak el sem bóbiskolhatott; amikor észrevett a fák között egy kis fénysugarat, és fülét oly
édes és elbűvölő, dojnát éneklő hang ütötte meg, amilyent addig még nem hallott. Varázslatos női hang volt.
A legény gyorsan talpra ugrott, még egy pillanatig hallgatta az elbájoló éneket, aztán a fenyők közül felvillanó
fény felé irányozta lépteit. És mit láthatott? Egy kis tisztáson, rőzseláng mellett éneklő szűzlány ült, gyönyörű
és csábító, mint kedves álom felhőtlen éjszakán... Egy tündér volt, azok közül, akikre halált esküdött a fiú
apja... Amint a tündér észrevette, el akart szaladni, de a legény megállította, és sokáig, nagyon sokáig
meséltek egymásnak, közben tréfálkozva is.
A rőzseláng szívükben másik lángot gyújtott meg, egy sokkal erősebbet, a szenvedélyes, elemésztő szerelem
tüzét. Attól a perctől kezdve az óriáslegény teljesen megváltozott, nem volt többé olyan, mint azelőtt. Mély
szomorúság árasztotta el, és semmi más vágya nem volt, csakhogy az erdőbe barangoljon, ahol várt rá a
tündér, elbűvölő énekével.
Apja, az öreg óriás gyanút fogott emiatt, s egyszer követte fia lépteit, nagy csapat óriás kíséretében. És mit
látott? Fiát egy tündér karjaiban, épp azon a helyen, ahol most a Detunáta magasodik.
Haragos kiáltás hallatszott, és az ártatlan tündér összeroskadt az öreg lándzsájától átszúrtan. A következő
percben azonban az öreg is összerogyott: fia tőre járta át szívét.
A fűszálakat és a mohát vér színezte pirosra, a legény pedig üvöltött a fájdalomtól, mint halálos sebet kapott
állat. Ekkor azonban csoda történt! A fiú hangjára oly félelmetes dörgések és villámlások keletkeztek, hogy a
hegyek és völgyek beleremegtek.
A föld megnyílt, és magába zárta a két szerelmest, míg a mélyből előtörő villámlások és lángnyelvek
kősziklává változtatták a kegyetlen öreget és a többi óriást.
A mai napig így maradt mindegyikük, mert testükből lettek a Detunáta oszlopai. (1)
A detonátai óriások
Havasok közt, Erdély szegletében
Áll a sziklacsarnok Detonáta,
Ezer oszlop egymás mellé rakva
Építője, - most is látszik rajta -
Hogy ezt hajdan palotának szánta.
Ezer oszlop áll fenn merészen
Utjában a viharos felhőnek,
Tízszer annyi hever ott a földön;
Moh és repkény befutotta zölden.
Romjai közt árva fenyők nőnek.
Hajdanában emberemléken túl
E sok oszlop mind fennállva látszott;
Merész ívek, szédületes ormok
Koronáin a nagy oszlopsornak
Alkotának viszhangos tornáczot.
Óriások laktak akkor itten,
Csendes vérű, béketartó lények,
Kik egymásközt nagy békében éltek.
Örömében alkotá az Isten
S utoljára összetörte őket.
Őszszakállu óriás leánya,
A mint egyszer a vidéken jára
Egyik hegyről a másikra lépve,
Egy kis furcsa féreg tűnt szemébe,
Mely előle felfutott egy fára.
Óriás leányka a fenyőszált
Szép fehér két ujja közé fogva
Mint egy hajló rozmarint letőrte.
S futott véle a szellős csarnokba,
A hol apja az óriás ősz, állt:
“Nézd apám, mi furcsa kis bogár ez!
Épen, olyan mint mi; csak parányi.
Apró lába: hogy tud rajta járni?
Kezeivel tán szorítani sem bír?
De szemében milyen tűzsugár rezg!”
“Gyermek, szólt az óriások őse,
Te e törpe féreggel ne játszál:
Ez lesz egykor úr e szép világon,
A mi életünk hogy ha majd alászállt,
Hogyha mind elvesztek az erősek.”
“Törpe népek sűrü ivadéki
Hegyet völgynek akkor elfoglalnak,
Hegytől, völgytől mindig enni kérnek,
Milliónkint születnek és halnak:
Egymás miatt soha el se férnek.”
És betelt az óriás beszéde. -
Törpe fajnak adja át a földet
Az erősebb, gyávának a bátor;-
A dicsőbb faj elpusztul magától,
És utána korcsok örökölnek.
Jaj a jóknak, jaj a nemeseknek!
Jaj azoknak, kik nagyságra büszkék!
A mi délczeg, a mi szép, az elmul; -
Vénül a föld, - nincsen rájuk szükség; -
Csak a silány marad fenn ezentúl ...
http://erdelyibarataink.echt.hu/valasszon
http://www.szekelyfoldiinfo.ro/
http://www.erdelyikarpategyesulet.ro/index.php
vissza az induláshoz