Sass Kálmán

"az Érmellék messiása"
mártírhalált halt református lelkipásztor
(1904 - 1958)
Életrajzi adatok

1904. április 17-én született Gálospetriben, református kisbirtokos családból. Elõbb a máramarosszigeti piarista
gimnázium tanulója lett, majd az orosz betörés miatt a nyírbátori, aztán pedig a nagykárolyi piarista gimnáziumban
folytatta tanulmányait.
1928-ban a kolozsvári teológiai fõiskolán szerez lelkészi diplomát, egy évig Domahidán segédlelkész,
kétéves svájci tanulmányúton vesz részt, Svájcban az Ifjúsági Egyesület egyik vezetõje lett
1931-ben visszatérve két évig Sulyok István mellett püspöki káplán
1932-1936 között Mezõtelegdi lelkész, a gyülekezet lelkes újjászervezõje
1933-ban jelenteti meg "Mezõtelegd története" címû munkáját, mely tartalmazza számos más körösvölgyi
egyházközség történetét is.
1935-ben Református Kátét adott ki "iskolai és magánhasználatra"
1936 húsvétján vette feleségül Tõkés Máriát, az értarcsai lelkész lányát, házasságukból öt gyermek született
1936 szeptemberében Érmihályfalván iktatják be lelkésznek, ahol 20 évi lelkészsége alatt megszervezte a
gyülekezet külsõ és belsõ életét, kölcsönkönyvtárt alapított és vezetett, szorgalmazta az új református iskola
építését, gyarapította alapítványait.
1937-ben Nagyváradon jelentette meg "Iskoláink története" címû forrásértékû munkáját az érmihályfalvi
református iskola történetérõl
1937-ben hazaárulás és "a társadalmi rend elleni izgatás" vádjával bíróság elé idézték, végül felmentették
1939 decemberében mégis több lelkésztársával együtt kiutasítják az országból "terrorista szervezet" pártolásának
vádjával, egy évig a Budapest-Fasori gyülekezet lelkésze.
1940 szeptemberében, a második bécsi döntésnek köszönhetõen tér vissza Érmihályfalvára és folytatja a
gyülekezet újjászervezését.
1942-ben kiadta az "Elvész a nép, amely tudomány nélkül való" (Hós 4:6) címû tudomámyos értekezését
1943-ban a Lelkigondozó c. folyóiratban közli "Az érmelléki reformátusság nyomában" kutató írását a
szórványosodásról.
1944-ben egy hitépítõ füzetet jelentet meg "Új világ küszöbén" (Üzenet evangéliumi hitû testvéreimhez) címmel
1944-ben "Üzenet" (az érmihályfalvi református híveknek) címmel egyházi közlönyt jelentet meg az
egyházközségnek szerzett külön nyomdában. Az 1940-1944 közötti években magyar kormányfõk, miniszterek,
politikusok, katonatisztek, neves értelmiségiek keresték fel birtokán, kérték a tanácsait és segítségét, köztük
Göncz Árpád és Tildy Pál is.
Magyarország 1944 márciusi német megszállása után barantói tanyáján bújtatta az érmihályfalvi zsidókat.
1944 szeptemberében a szovjet hadsereg egy magyarokból álló partizáncsoportot dobott le Érmihályfalván, az
egyetlen túlélõt, Maléter Pált - késõbbi honvédelmi minisztert - õ rejtette el, a csapdába csalt és megöílt
partizánokat pedig tisztességesen eltemette.
Az 1944-es változásokat követõ években a Magyar Népi Szövetség munkájában vesz részt, középfokú iskolát és
ingyenes kollégiumot szervez több érmelléki település számára.
Az 1947-es szárazságok nyomán 5 regáti román kisgyermeket fogad be és nevel otthonában.
1947 júliusában tartóztatják le, 1948 tavaszáig raboskodik - szabadulását Maléter Pál leveleinek köszönheti.
1957 február 5 -én tartóztatják le, több mint egy évvel az érmihályfalvi csoport pere késõbbi vádlottainak tömeges
letartóztatása elõtt
1958. szeptember 13-18. között volt tárgyalása, az ítéletet 1958. október 6-án - az aradi vértanúk kivégézése
napján - hírdették ki: dr. Hollós András hadbíró századossal, tanárral együtt halálra, az érmihályfalvi csoport többi
tagjának legtöbbjét pedig 25 évre ítélték.
1958. december 2-án végezték ki a szamosújvári börtönben
1993-ban az Érmihályfalvi Református Egyházközség emléktáblát állít a templom falára: "Itt szolgált 1937-1957
között az 1958-ban mártírhalált halt Sass Kálmán lelkipásztor" És alatta az ige: "Mert nem félelemnek lelkét adta
nekünk az Isten..." (2Tim 1,7)
2002-ben a gálospetri református templom falán emléktáblát helyeznek el, az Érmelléki tájházban pedig
emlékszobát rendeznek be a település egykori szülöttének emlékére.
Copyright © mezotelegd.com   2005        Minden jog fenntartva         Kapcsolat IT