AZ APOSTOLI  HITVALLÁ.S

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában,
mennynek és földnek teremtőjében, és Jézus
Krisztusban, Ő egyszülött Fiában, mi Urunkban, ki
fogantaték Szentlélektől, születék szűz Máriától,
szenvede Pontius Pilátus alatt, megfeszitteték,
meghala és eltemetteték, szálla alá poklokra,
harmadnapon halottaiból feltámada, felméne
mennyekbe, ott ül a Mindenható Atya Istennek
jobbján, onnan lészen eljövendő, itélni eleveneket
és holtakat.
Hiszek Szent Lélekben. Hiszek egy közönséges
keresztyén anyaszentegyházat, szenteknek
egyességét, bűneinknek bocsánatát, testünknek
feltámadását és az örök életet. Ámen.
AZ URI IMÁDSÁG

Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben.
Szenteltessék meg a Te neved.
Jöjjön el a Te országod. Legyen
meg a Te akaratod, mint a
mennyben, úgy a földön is. A mi
mindennapi kenyerünket add meg
nekünk ma. És bocsásd meg a mi
vétkeinket, miképen mi is
megbocsátunk azoknak, akik
ellenünk vétkeznek.
És ne vigy minket kisértetbe, de
szabadits meg a gonosztól.
Mert Tiéd az ország, a hatalom és a
dicsőség most és mindörökké.Ámen
Copyright © mezotelegd.com   2005-2007       Minden jog fenntartva         Contact IT
"Hogy pedig a te imádságod Isten előtt kedves legyen és meghallgattassék, szükséges,
hogy jó1 imádkozz, azaz:

Figyelmetességgel  imádkozz.
Mélységes alázatossággal imádkozz.
Buzgosággal imádkozz.
Bizodalommal imádkozz.
Tiszta szivből imádkozz.
Állhatatossággal imádkozz.
A Jézus Krisztusban való hitből imádkozz.
Végezetre imádkozz, hogy jól imádkozhass."
  Szikszai György



































46. TE BENNED BIZTUNK ELEITŐL FOGVA.
(XC. Zsoltár.)
1. Te benned biztunk eleitől fogva, Uram!
téged tartottunk hajlékunknak, Mikor még semmi hegyek nem voltanak, hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva
Te voltál és te vagy erős Isten, és te megmaradsz minden időben.


A TÍZ PARANCSOLAT

I. Én vagyok a te Urad Istened, ne legyenek tenéked
idegen isteneid én előttem.
II. Ne csinálj magadnak faragott képet és ne imádd azt.
III. A te Uradnak Istenednek nevet hiába fel ne vedd, mert nem hagyja az Ur büntetes nélkül azt, aki az Ő nevet hiába
felveszi.
IV. Megemlekezzél a nyugalom napjáról, hogy azt meg
szenteljed.
V. Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj a földön.
VI. Ne ölj.
VII. Ne paraználkodjál.
VIII. Ne lopj.
IX. Ne mondj a te felebarátod ellen, hamis tanúbizonyságot. .
X. Ne kivánd azt, ami a te felebarátodé. (II. Mózes 20:1-17.)

A TÖRVÉNY SUMMÁJA

Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből, és a te
felebarátodat, mint magadat. (Luk. 10:27.)
"AZ ISTEN SZERETET" I. Ján. 4, 8.



ÚRVACSORAI IMÁDSÁGOK

1) Az úri szent vacsora vétele előtt:
Kegyelemnek atyja, szent Isten, a Jézus által nekem is mennyei édes atyám. Közeliteni kivánok a te hived számára készitett
szent vendégséghez: de mivel hozzád semmi tisztátalan nem járulhat: bocsásd meg, kérlek, a Jézus érdeméért minden
bűnömet s tégy alkalmatossá áldott lelked által arra, hogy méltó vendég lehessek szent fiad asztalánál. Egyszersmind tégy
bizonyossá afelől, hogy ha a szent jegyekben meltóképen részesülök és minden bűnt elhagyni, minden jót pedig cselekedni
szivesen igyekezem, te is kegyelmedbe veszel engemet és jövendőben részesitesz az örök üdvösségben. Ámen.


2) A sákramentumi kenyér vétele előtt:
Életnek kenyere, Úr Jézus Krisztus! Adjad, hogy e megtöretett kenyér, mely szent tested jegye és záloga tápláljon engemet
az örök életre. Ámen.

3) A sákramentumi bor vétele előtt:
Életek kútfeje Úr Jézus Krisztus! Adjad, hogy mikor e borban részesülök: részesüljek a te kiontott véred idvezitő
áldásaiban is. Ámen.


4) Az úri szent vacsora vétele után:
Magasztallak téged én Istenem és Atyám! minden rám arasztott jóteteményedért, kiváltképen pedig azért, hogy engemet a
te hiveid számára készitett szent vendégségben kegyelmesen részeltettél és ez által bűneimnek bocsánata és az örök élet
felől bizonyossá tettél. Ime, Uram! fogadást teszek szent felséged előtt, hogy én már ezután minden bűntől őrizkedem, szent
parancsolataidat szüntelen magam előtt tartom s életemet azok szerint rendelni igyekezem. Adj erőt és kegyelmet Oh Isten!
ezen fogadástételemnek beteljesitésére, hogy mig ezen a földön élek, neked tetsző szent életet élhessek, az élet után pedig
tégedet mennyei szent országodban mindörökké dicsőithesselek. Ámen.
                                   SZÉKELY HIMNUSZ
           Csanády György
            Mihalik Kálmán

Ki tudja, merre, merre visz a végzet,
göröngyös úton, sötét éjjelen
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi, csillagösvényen.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja,
ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
 
HIMNUSZ
Kölcsey Ferenc 1823
Erkel Ferenc (zeneszerzõ)

Isten áldd meg a magyart
Jó kedvvel bőséggel,
Nyújts feléje védő kart
Ha küzd ellenséggel.
Balsors, akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhődte már e nép
A múltat s jövendőt.
Kigyúlt az égbolt, zeng a Hadak Útja,
Csaba királyfi gyűjti táborát.
Szűnik az átok, kiapadt a kútja,
Szivünkön égi öröm lángol át.
Hiába zúgsz már gyűlöletnek árja;
Megáll a szikla, nem porlik tovább.
Imánk az Istent újra megtalálja,
Köszöntsd ma népem üdvöd hajnalát.